Megszűnnek a Facebook lájkok 2021-ben?

Facebook online marketing

A Facebook lájkok megszüntetésével alaposan újratervezte az Oldalak funkciót, elsősorban a lájkolók helyett mostantól a követőkre fókuszál. Ha vannak céges oldalaid, vagy mint ismert szereplő személyes márkaoldalad, akkor ezekről feltétlenül tudnod kell. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb újdonságokat, bár a kép még korántsem tisztult le: mi és hogyan fog működni a mindennapok szintjén.

2021 januárban a jelentősebb változásokat jelentettek be a Pages működésében

Ez mindenkit érint, aki nem (csak) személyes profillal van jelen. Az oldalak, (márkaoldalak, közszereplői oldalak) létrehozása és működtetése sok éve létezik a Facebookon, így ezekkel a változásokkal elvész, átalakul néhány, a kezdetektől fogva meglévő alapvető elem.
Ezentúl nem lájkolói, hanem követői lesznek az oldaladnak. A Likes megszűnik, a Facebook úgy dönt, hogy a hangsúlyt a Követők részre helyezi – melyek eddig is voltak – nem kell megijedni, csak mostantól ezek jelentik a fő irányt.

Befellegzett a céltalan lájkbajnokságoknak, hiszen már semmi értelme

A Facebook azt mondja, hogy a Kedvelésekről (lájkolókról) a Követőkre váltás jpontosabb képet ad az oldalak tulajdonosainak, hogy ténylegesen mekkora rajongótáboruk van. A Követők listán az oldalak tulajdonosai láthatják azt, hogy hány ember kap frissítést tőlük. Ez jobban tükrözi az elérést, mint pusztán egy szám, amiről eddig is jól tudtuk, hogy az elérések töredéke jutott el hozzájuk. Pusztán lájkolókat gyűjteni csupán közvetett célokra éri meg, nyilván a hirdetések célzásához jó közönségtípus.
Saját tapasztalattal egészíteném ki: egy oldal bejegyzés organikus, tehát nem pénzzel támogatott, kiemelt formában stabilan 2-4%-os elérésről beszéltünk. Mondjuk eddig egy 30.000 körüli lájkolószámmal rendelkező oldalnál ez 900 – max. 1500 fős elérésről beszélhettünk. E fölé csak kiemelkedően sok hozzászólással és megosztásal lehetett eljutni, de csak az arányok érzékeltetésére: 170 megosztással és 850 körüli lájkkal elkészített poszt sem hozott organikusan 9500-nál magasabb elérést. Ezzel nem mondok újdonságot, hiszen a platform minden erővel a fizetős Facebook Ad kampányok irányába terel.
Akkor most lesz több elérésünk vagy sem? – mindenki ez érdekel a legjobban.
Valójában úgy tűnik, hogy a az oldalak bejegyzéseinek jobb láthatóságának segítése volt a változások mozgatórugója. Ha tehetjük, kérjük meg a rajongókat arra, hogy értesülejenek első kézből arról, amit mondunk, helyezzék a hírfolyam elejére. nyilván ennek is csak akkor van szerepe, ha az adott személy csak néhány ilyen oldallal bír, különben ugyanúgy beállunk a sorba, bár így azért esélyesebb, hogy megjelenünk számára.

Újdonság 2021-ben hogy a Facebook dedikált hírcsatornákat hoz az oldalakra is.

„Az oldalakkal is most felfedezheted miről beszélnek mások, tudsz követni és hozzászólni beszélgetésekhez, követhetedi a trendeket és kapcsolatba léphetsz a rajongókkal” – írta a Facebook pár napja egy blogbejegyzésében . „A dedikált hírcsatorna új kapcsolatokat is javasol – más közéleti személyiségeket, oldalakat, csoportokat és felkapott tartalmakat..”
Azt tennénk hozzá, hogy nyilván e mögött az a nem titkolt szándék is áll, hogy mág pontosabb képet alkothassanak rólad megtudva azt, kiket jelenítesz meg, vagy kiknek az anyagát veszed át. Itt lehet állíani, személyre szabni:
Facebook hírcsatorna beállítása
Egy jól karbantartott privárt hírcsatorna segíthet abban is, hogy, a felhasználók közvetlenül az észrevételekből és ajánlásokból is követőiddé váljanak ami így előnyösebb lehet, hiszen jobban szegmentált érdeklődőkkel gyarapodhatsz.
A bosszantó ballaszt mennyisége is csökken így
Ballaszt közönségnek én azokat nevezem, akik egyszer “belájkolták” az oldalt, onnan kezdve azonban semmiféle aktivitást nem mutatnak. Saját tapasztalata mindenkinek van azzal kapcsolatban, hogy akár egy ismerős meghívásra, vagy hirdetésre lájkolt egy oldalt, onnan kezdve azonban soha az életben nem látott tőle semmit.

Igaz-e, hogy blokkolják a tartalmakat a Facebookon?

Nem a gonosz algoritmusok blokkolják az elérést, hanem a fontossági sorrendben más, személyesebb dolgok nagyobb prioritást élveznek. Ha valakinek sok ismerőse van, netán több csoport aktív tagja, ha több hirdető célközönsége is, akkor a sima oldalbejegyzések nem jutnak el hozzá. Lássuk be: egy nap egy átlag júzer legfeljebb pár száz bejegyzést lát. Ha ezek a fentiek miatt nem oldalbejegyzések, akkor lehet, hogy sose találkozik organikusan az általa lájkolt, követett oldalak posztjaival…
Nemrég a személyes profilomat, oldalaimat rendeztem és döbbenetes számot, majdnem háromszáz ilyen oldalt találtam. A többségükre nem is emlékeztem, így meglehetősen sokáig tartott, a “takarítás” magam után. De ezután a kis személyes kitérő után folytassuk a 2021-es Facebook újdonságok sorát

A Facebook oldal tulajdonosok szöveges Q&A, kérdések és válaszok típusú posztokat – munkameneteket is szervezhetnek a követőikkel.

A Kérdések és válaszok beállítása nagyon egyszerűnek tűnik, mivel az oldalak tulajdonosainak csak bejegyzést kell létrehozniuk, meg kell nyitniuk a Beállítások menüt, és ki kell választaniuk a „Kérdések és válaszok fogadása” lehetőséget, majd hozzá kell adniuk egy olyan témát, amivel kapcsolatban lehet kérdezni.
Ezt követően csak hozzá kell adni egy fényképet vagy egy bejegyzést (vagy mindkettőt) a kérdéseihez, és máris indulhat is a menet. Ez egy élő, közvetlen kapcsolatot jelent. A válaszadás – ha nem állítják le, akkor 24 óráig él. Fontos azt is tudni, hogy ez a poszt-típus nem használható kiemelésre.
Tettem egy próbát: viszonylag hamar jóval nagyobb elérést hozott, mint egy átlagos szöveges, vagy képes poszt, viszont a moderálásra, vagy az ismétlődésekre érdemes odafigyelni. Másképp jelenik meg az asztali gépes nézetben és másképp mobilon. A desktopon leginkább a képes hátterű poszthoz hasonlít, azonban mobilon “lapozható kártyák” jelennek meg. Természetesen a közönség hozzá tud szólni, lájkolhat és meg is oszthat, ha akarja.
A poszt-típus kíírása meg is jelenik a posztban vizuálisan középen automatikusan, ám ezt sokan még nem ismerik, remélhetőleg hamar elterjed. Kicsit többet, árnyaltabb interakciót jelent a sima szavazásnál.

Hány kedvelés van egy cég, vagy egy híresség Facebook-oldalán? Ezentúl nem a puszta számok a fontosak.

Legalábbis ez az egyik olyan alapvető üzenet, amely a Facebook legújabb áttervezésése nyomán az oldalak működtetéséhez fontos. Összpontosíts a követőkre, az interakciókra, a célzott, témád, (irántad) elkötelezettek jobb élményére, illetve az FB oldal minőségének javítására. 

A Facebook lájkok nélkül is tehát jobb felhasználói élményre törekszik

Az élményhez az is hozzá fog tartozni, hogy a pusztán “Facebook lájkok gyűjtése” helyett az oldalad követői képviselik azokat az embereket, akik frissítéseket kaphatnak mely segít jobban eljutni azokhoz az emberekhez, akik érdeklődnek irántad.
Online marketing szakmai szempontból némileg nézőpontváltást követel meg
Ez egy újabb változás, amely ahhoz vezet, hogy az elkötelezett közönség mérése fontosabbá válik mint egyszerűen riportolni az ügyfélnek azt, hogy mennyivel nőtt a Facebook lájkok, a lájkolóink száma. Sok cégnél, különösen ott, ahol nem a direkt értékesítési számok dominálnak – sajnos mind a mai napig ez jelentette a fő mérőszámot, ennek alapján vélték az ismertséget erősíteni. Sok oldalkedvelő = széleskörű ismerttség. Mostantól nem pont így lesz.
Összefoglalva: nézzük a jó oldalát. A követőszámok már eddig is megjelentek a vállalkozáskezelőben, csak nem tulajdonítottunk neki annyival nagyobb szerepet, mint amihez most jutnak. Sok esetben a kedvelők (az oldalon a Facebook lájkok) és a követők száma nem is sokban tért el. Ha a követőszám eltűnik, attól valószínűleg nem lesz kevesebb az elérésünk, viszont a jó tartalom nagyobb szerepet kap.
Ha ezentúl oldalunkkal úgymond “bekövetünk” témákat, más oldalakat, akkor az oldal hírcsatornája révén kaphatunk egy átfogóbb, jobb kitekintést arról, hogy akik minket követnek, valószínúleg mivel találkozhatnak még.
Tipp: Ennek megfelelően alakítható a hirdetési és a posztolási stratégia is, így még relevánsabbá és elkötelezettebbé tehető az oldal.
Azt szoktuk mondani, hogy a Facebookon az igazi konkurencia nem a másik oldal bejegyése, hanem a szomszédesszony posztja, vagy ismerőseink életeseményei, a napi hírek, a csoportok képei, posztjai.
Ha tudunk és akarunk is olyan tartalmat létrehozni a Faceboook oldalunkon, mely egy lépéssel közelebb visz azokhoz az emberekhez, akik követnek minket, akkor kicsit mi is az ő érdeklődésüket követve tudunk kommunikálni, Erre pedig a legjobb szó az értelmes párbeszéd.
Ez ma már elelgedhetetlen ahhoz, hogy Facebook lájkok helyett érdeklődőket toborozzunk magunk köré, akikből majd a vevőink/megrendelőink/követóink lesznek. Tehát a puszta számokon túl a felhasználói élmény és a hitelesség az, ami nagyobb hangsúlyt kapott.