A Facebook-hirdetések sikerének 3 oka

Helyi vállalkozások, kis cégek Facebook hirdetések nagy elérés

A Facebook hirdetések hasznáról, a Facebook PPC célzásokról terveztem ezt a cikket. Úgy gondoltam, ezt elsősorban a webshop tulajdonosok fogják hasznosnak találni. Most pedig az élet, a közelmúlt változásai nyomán mégis úgy döntöttem, hogy érdemesebb most a helyi vállalkozásokat előtérbe helyezni.

Nemrég oldódott némileg a szigorú kereskedelmi boltzár, nyithatnak a kisboltok, és a személyes szolgáltatók is. Fájdalmasan nagy kieseséseket, veszteségeket okoz a járvány mindenki számára, de az a tapasztalat, hogy minél kisebb egy cég, annál kiszolgáltatottabb helyzetben van.

Most minden vevőre, minden megrendelőre szükség van a túléléshez, a talpon maradáshoz. Nem elég pusztán kitárni az ajtót, ügyfelek, vevők is kellenek. Erre a Facebook hirdetések kiválóan alkalmasak lehetnek.

Először a “víz alá szorított labda” effektus jön el

Vagyis azok a vevők, akik már nagyon türelmetlenek voltak, sorra jönnek: ahogy a lenyomott, majd elengedett labda is magasra kipattan a vízfelszín fölé. Ez pár napig optimizmusra adhat okot, azonban hamar el fog múlni.

Ezzel a cikkel azokhoz szólok, akik már a holnapi marketingjüket tervezik, akik most készülnek arra, hogy kiegyensúlyozottan elérjék a vevőiet és növelhessék az ismertségüket az egyik legnagyobb social media platformon, a Facebookon.

Próbált már hirdetni a Google-on vagy a Facebookon, de úgy érzi, hogy csak pénzkidobás volt?

Ebben a cikkben elmagyarázom hogy a Facebook-hirdetések miért működhetnek remekül a helyi vállalkozások számára, hogyan használhatja őket arra, hogy új vásárlókat vonzhasson az üzletébe, vagy ismét megszólíthassa a  régebbieket.

Miben más a Facebook hirdetés, mint a Google-ads?

A Google Ads hirdetésekkel ellentétben az emberek nem keresik aktívan az Ön termékeit, viszont sok esetben hat az impulzusvásárlás. Ne becsüljük le a “meglátni és megszeretni” hatását, de sajnos nem minden iparágban működik.

Egy ruha, cipő, ékszer, bioélelmiszer, plasztikai sebészet, utazás, lakberendezés, lehet ilyen. Sőt nem csak kis értékű dolgok, hanem akár milliós értékű bútorok, szolgáltatások, vagy autók esetén is. Viszont egy könyvelő, egy acélszerkezet-építő, vagy kevéssé látványos B2B szolgáltató nehezebb helyzetben van.

A Google Adwords keresési és shopping kampányai azért olyan hatékonyak, mert megmutatják azoknak az embereknek, akik aktívan érdeklődnek a termékek vásárlása iránt. A Facebook-hirdetésekkel más a helyzet, ott demográfiára, földrajzi, érdeklődési körre, vagy egyéb adatokra tudsz célozni, de közben nem tudod, mire gondolnak az emberek, amikor a Facebookon vannak.

Helyi márkaépítés Facebook hirdetések segítségével

Ahelyett, hogy közvetlenül reklámozna egy terméket vagy vállalkozását, népszerűsítenie kell azt az értéket vagy hasznot, amelyet a hirdetésére kattintva kaphat a felhasználó. Mint említettem, valószínűleg nem egyenes út lesz a termék megvásárlása.

De ha a megfelelő célközönséget választja, akkor felajánlhat nekik valami hasznosat a termékeivel vagy az szolgáltatásával kapcsolatban, vagyis kiképezheti a vevőit arra, hogy miért Önhöz járjanak, mivel és mi módon kapnak többet a másoknál.

A Facebook-hirdetések sikerének 3 oka van helyi szinten

1. Az emberek egy része nem a Google-on keres olyan termékeket, amelyeket helyben és gyakran vásárol

A Google Ads első helyeiért keményen meg kell küzdeni: sokszor olyanokkal, akik nem helyileg, hanem országosan, vagy nemzetközi volumenben dolgoznak. A helyi vállalkozások kis büdzséjével az  első hely csak a maximális relevanciával képzelhető el. Ez nem mindenki számára működik.

Viszont az emberek általában helyben és rendszeresebben vásárolnak valamit, például friss élelmiszert, sütit, pizzát, vegytisztító szolgáltatást vagy akár még kozmetikumot is. El akarnak menni a legközelebbi boltba, hogy MOST hozzájussnak, lássák, kipróbálják. Nem akarnak érte messzire menni.

Tehát az online promóciókkal történő bolti eladások, bejelentkezések növelése érdekében képesnek kell lennie arra, hogy megcélozza a megfelelő embereket a környékén, és elérje őket valahol. A Facebook hirdetések többek között erre valók. A hirdetések futtatását könnyen össze lehet hangolni a nyitvatartási idővel, így időben is optimalizálhatja az elérését.

2. Precízen megcélozhat egy bizonyos földrajzi területen lévő embereket

A Facebook hirdetések lehetővé teszik, hogy nagyon pontosan körülhatárolt földrajzi körzetben jelenjen meg. Ennyire finoman szinte semmi mással nem lehet célozni.  Megkönnyíti, hogy hirdetését csak azok számára jelenítse meg, akik gyalogosan, tömegközlekedéssel,  vagy autóval vezethetnek az Önhöz.

Mondok erre egy példát: egy barbershop célközönsége a közvetlen környéken túl az előtte megálló villamos útvonalával bővült. Kiderült, hogy egy valamivel távolabbi ipari és irodaparkból sok ügyfele volt. Munkából jövet-menet leszálltak egy hajvágásra.

Egy mentes-süteményeket készítő cukrászda környéken lévő óvodák, iskolák, irodaházak dolgozói által jóval szélesebb földrajzi körben is népszerű lett, mint amire eleve célzott.

3. A megfelelő közönséget választhatja ki

A helyi vállalkozások számára a Facebook biztosítja a legfontosabb célzási lehetőséget, amely a közvetlen földrajzi helyzetben lévő emberek megcélzásának lehetőségét jelenti. Ezt követően megcélozhatja azokat az embereket is, akik érdeklődnek a termékei iránt, valamint a termékek használatához szükséges családi állapot, életkor és

Az egyetlen dolog, amit szem előtt kell tartani a közönség nagysága: 1000- 50000 fő legyen. Ennek változását nyomon követheti a Facebook Ad Creator jobb oldalán. Ha megtalálta azokat, akik jól konvertálnak, meg kell azokat is találni, akik hozzájuk a leginkább  hasonlítanak, vagyis akik szintén remélhetőleg ugyanígy konvertálhatnak.

Facebook hirdetések: „Look-A-Like” Hasonmás közönség célzás 

Lehetővé teszi, hogy olyan embereket célozzon meg, akik hasonlóak a jelenlegi ügyfeleihez. Ez megkönnyíti, hogy új embereket találjon megcélozni, anélkül, hogy órákat töltene a különböző célzási lehetőségek állítgatásával. A súgóban egy cikk van erről.

Az egyéni közönséghez hasonlóan a Facebook összehozza őket a társított Facebook-fiókkal, majd hasonló érdeklődéseket és demográfiai információkat talál közöttük. Ezután a Facebook megtalálja és megcélozza hirdetését olyanoknak, akik megfelelnek a feltételeknek. Ez egy olyan lehetőség, amivel azok is élni tudnak, akiknek kevesebb a büdzséjük, amit jól alkarnak elkölteni. Erről a súgóban van egy cikk itt.

Facebook hirdetések: remarketing

Megcélozhatja azokat, akik korábban vásároltak, vagy jártak a weboldalon. Mindegy, hogy milyen forrásból, tehát, ha vannak jól teljesítő bannerei más oldalakon, hírlevél közönsége, futtat Google Ads, vagy más kampányt, a Facebookon utolérheti még őket. (ezt még azoknak is szoktam javasolni, akik men “Facebook-képes” termékkel vagy szolgáltatással hirdetnek.

Tehát önmagában nem futtat kampányt, csak remarketingel a felületen. Így csak a célzott közönsége látja, aki mondjuk járt a webhelye valamely  részén. Működik! Emellett érdemes többfajta Facebook hirdetési formát kipróbálni.

Adjon okot az embereknek a kattintásra

A jó Facebook-hirdetések szinte megkövetelik a figyelmet, kattintásra ösztönöznek. A legnagyobb hiba túlkomplikálni a dolgot. Közönséged tagjai valószínűséggel nem kapnak a fejükhöz és szaladnak a kasszához azonnal. Valamivel ösztönözni kell őket.

Mi tehát a legjobb ösztönző arra, hogy ne csak kattintásra késztesse az embereket, hanem olyan emberektől is, akik valóban érdeklődnek a vásárlás iránt?

A Facebook hirdetések  nagy ereje a képekben és a videókban van.

Ezt az Instagramon is láthatjuk, ahol a szöveg szinte másodlagos. Egy kép, videó sokkal jobb konverziókat hoz. Az emberek imádnak nézelődni, a facebookon arra van ráálva az agy. Ha még több, még érdekesebb, jobb tartalmat ígérsz, önkéntelenül is kattint.
Hogy ez mennyire nem varázslat?

Egy apró, de hatásos Facebook hirdetés trükk

Sima posztoláskor is működik, nem csak a hirdetéseknél: A CTA szövege a “vásárlás most” helyett “Még több képet találsz itt” -és a kattintások száma átlagosan 30%-kal emelkedett! – ténylegesen a termék és kategóriaoldalon sokkal több kép volt, mint a hirdetésekben. De ha nem így van, akkor ne csináld, mert nem szép dolog csalódást okozni!

Végül a nagy kérdés: megéri-e a Facebookon hirdetni?

A Facebook-hirdetéskezelés nyomon követésénél az egyetlen szám, amelyre összpontosítania kell, az a konverziónkénti költség. Ez pontosan megmondja, mennyit költ átlagosan arra, hogy megszerezzen egy vevőt.

Ön tudja, hogy mennyit “ér meg” egy vevő. Mennyit fizet egyszer átlagosan (vagy mekkora az átlag ügyfél élettartamra vetített összege) – és ennek bizonyos százaléka lehet az ügyfél bekerülési költsége mondjuk a Facebook hirdetésekből.

De ez általános marketing, minden hirdetési formára igaz. Amíg ez az érték Önnek elfogadható  tartományban van, addig a hirdetései nyereségesek és tovább futtathatja őket. Ha ez a szám eleinte túl magasra jön ki, akkor optimalizálni kell a hirdetéseket, vagy más online elérési módot kell találni.